Nadja és Igor #8 - Első kétely

2014.11.01.-02.

Imádtam a nála töltött hétvégéket. Péntek délutántól hétfő délutánig tartottak. Ebben benne volt a péntek délutáni közös rádióműsor, a vasárnap reggeli műsor és a hétfő délelőtti, onnan indultam haza. Esténként valami filmezés, és a fennmaradó szombati napon valami, ami éppen eszünkbe jutott. Az első nála töltött hetem alkalmával füstbombát gyártottunk. Életem egyik legszebb hete volt, pedig tényleg semmit sem csináltunk, csak ettünk, bementünk melózni, filmeztünk és aludtunk. Nem terveztem a jövőt, csak elvoltam azzal, ami éppen volt. Összebújtunk, törődött velem, éreztette, hogy érdeklem, hogy szeret. Puszilgatott, simogatott, hízelgett. A mosolya törődő volt, mindig érdeklődött, hogy kérek-e teát, nincs-e túl hideg, vagy mit szeretnék csinálni. Egyedül azt felejtette el mindig megkérdezni, hogy nem vagyok-e éhes. Ezt a nagyika tette meg helyette néha, amikor meglátott, vagy csak úgy óránként, hátha egyszer csak éhes leszek, és nem merek majd szólni. Nagyika hangot adott a véleményének miszerint rám férne még vagy nyolc kiló és akkor is jól néznék ki. Sokszor tartottunk cigiszünetet, ami azt jelentette, hogy néha kimozdultunk a négy fal közül akkor is, ha nem volt semmi programunk. De egyébként airsoftozni is magával vitt. Minden percét élveztem az ott töltött időnek.

Az első kételyem pontosan a tizenegyedik hónap második napjára esett. Azaz, aznap estére, amikor békében megnéztük a Kick Ass mindkét részét. Boris telefonált, hogy buli van a hegyen, és menjünk. Nem volt különösebben kedvem. Szívesebben…

Elvetettem a gondolatot, és összeszedtem magam, vártunk még egy kicsit indulásra készen; közben megmutattam neki, hogy állok a pillangóval. Ismét megdicsért és úgy tett, mintha jobb lennék nála. Nem sokkal később megjött értünk Boris egy kis fehér teherbusszal. Megálltunk egy közért előtt néhány energiaitalért. Aznap este ittam először mojitos bombát.

–  Remélem szereted – nyomta a kezembe Igor.

Azon az estén történt, hogy az egyik helyi jampigyerek befüstölte az utasteret füves füstjével, mire Igor teljesen fölöslegesen legyezgetni kezdte kifelé a füstöt a nyitott ajtón, és megkérte a fiút, hogy ne füstöljön be, mert nem akarja érezni.

Bevallom, gyanús volt a hisztije, de nem akartam ezen gondolkodni. Utólag is inkább elhessegettem a képet minden alkalommal, amikor előbukkant.

Az este egy kör vodkával kezdődött, és folytatódott is, majd előkerült a whiskey. Ballantines, amit a Jack Daniel’s követett. Kólával vagy anélkül. Aznap este magamhoz képest rengeteget ittam mindkettőből, de különben végig nem éreztem a kínos hatást. Másnap sem.

Igor és a fiúk azonban kiszivárogtak a hátsó ajtón és… nem láttam, amit csináltak. Csak azt tudom, hogy volt whiskey, vodka és fű, én pedig nem éreztem a magam részéről a megivott mennyiség hatását, Igor annál inkább, pedig a szemem láttára csak annyit ivott, amennyit én, és nyilván jobban bírja, mint én. Azaz a-pia b-fű.

Miközben a fiúk kint iszogattak és beszélgettek, én a krumplit igyekeztem kisütni, ha már elvállaltam a feladatot. Igor egy haverja sertepertélt körülöttem, és próbált kioktatni a krumplisütés rejtelmeiről, ami igazából kedves volt tőle, de kissé idegesített… abszolút nőietlennek éreztem magam ettől az oktatástól. Nevettem rajta. Nem foglalkoztam vele, hogy körülbelül minden második mondata hitetlenkedés volt afelett, hogy hogyan szerethettem bele valakibe, aki olyan, mint Igor. Nem nagyon gondolkodtam azon, hogy miért mondhatja, arra gondoltam, hogy csak fel akar szedni, mert azt gondolja, hogy van esélye. Fura is volt, hogy egy este alatt akarja elszeretni a haverja nőjét. Igazából ez két intő jel egyszerre.

Igort különben nem érdekelte a jelenet, jól elvolt a haverjaival, egészen odáig, amíg valaki rá nem szólt, hogy épp a csaját hülyítik mindenfélével. Akkor lett csak ideges, és megfenyegette a fiút. Annyira ideges volt, hogy az aprót csörgette a zsebében. Oda rejtette a kezét idegességében.

Furának tartottam a hangulatingadozásit, amikor pár perccel később pedig meg akart táncoltatni.

–  De én nem tudok táncolni. Már elfelejtettem – mondtam neki.

–  Én se – nevetett, és cibált még pár percig, mintha táncolnánk.

Egész éjszaka ezen járt az agyam, és azon idegeskedtem, hogy vajon miféle ember lehet ő, és vajon mibe keveredtem bele. Vajon a dolgok, amiket mások mondanak tényleg igazak? Vagy miért utálja őt mindenki? Annyira nem lehet rossz ember, hogy mindenki utálja, mégis… egy jó szót sem hallottam róla, és jórészt még a saját barátai is ellene beszélnek. Miért nincsenek olyan barátai, akik kiállnak mellette, miért van mindenkinek rossz véleménye róla? Mindenki nem lehet hülye. De ő sem az. Vagy az? De mi ő? Romlott, őrült, beteg? Félnem kellene tőle? Mi lesz így az én sorsom? Vajon jobb volt nélküle az életem? Nem! Fáj, mert már nem tudnám elviselni nélküle ezt az életet. Nem tudok tovább úgy élni, ő kell! De mi lesz, ha mégjobban megismerem, és kiderül róla valami? De legalább szeret. Az a feladatom, hogy szeressem olyannak, amilyen. Mégis. Vajon tiszta? Vajon drogos is? Nem, az kizárt. Hogy lenne? Elég ebből a hülyeségből.

Egész éjszaka nem aludtam ezek miatt a gondolatok miatt, így reggel rossz hangulatban keltem. Elhatároztam, hogy kicsit durva leszek vele, hogy érezze a kínlódásom. Nem nagyon beszéltem vele, csak mentem mellette.

–  Hogy aludtál?

–  Aludtam valamennyit. Te?

–  Nagyon rosszat álmodtam.

–  Tudom. Kiabáltál. Megint meghaltam, ugye?

–  Megint hangosan beszéltem közben?

–  Igen.

A továbbiakban nem nagyon beszéltünk, egészen addig, ameddig be nem jelentette, hogy kakaót akar túrós táskával reggelire ezért beugrottunk a pékségbe. Az új lány dolgozott, kedvesen érdeklődött felőlünk, és Igor munkaideje felől, mivel panaszkodtuk a korai kezdés miatt. Hétkor indult a műsor.

Egész nap ott szenvedtünk, láttam, és éreztem a fájdalmát. Olyan volt, mintha én is szenvednék, pedig én különben jól voltam. Álmosan, de jól. Látni azonban, hogy ő kutyául van… olyan volt, mintha én is érezném, amit ő. Rengetegszer próbáltam kimondani, hogy nem kellene folytatnunk, és talán bele is kezdtem a beszélgetésbe. De nem tudtam megtenni. Szükségem volt rá akármilyen is.

Egy darabig még rosszul esett a későbbiekben is, ha tudtam, hogy buliban van, de attól a naptól kezdve megváltozott a hozzáállásom. Éreztem, hogy nekem kell változtatnom, mert képtelen lesz az én elvárásaim szerint élni. És talán én is.

Rájöttem, hogy ő fontosabb lett az elvárásaimnál. Maximum szakítok, ha mégis van valami titkos ügye, gondoltam. Megpróbáltam délután kicsit kedvesebb lenni. Nem akartam végig haragudni rá, még akkor sem, ha utána már nem tudtam mit kezdeni, az érzések hangulata ráült az egész napomra.