Prológus


Már rég tudtuk, hogy egy nap majd megszűnik a valóság. Az általunk ismert jól berendezett, kényelmes valóság. Az a valóság, amit mind olyan jól ismerünk. A facebook, twitter és az instagram ideje lejár. A hálózat megszűnik létezni. Az okos telefonok már csak porfogók, és még a mindennapi tisztálkodás is luxussá válik. Tudtuk, hogy eljön a nap. A világvége. Tudtuk, hogy az emberiség megszűnik létezni. Azt viszont nem is sejtettük, hogy ilyen hamar, hogy mi is megérhetjük és azt végképp nem, hogy épp ilyen módon. Gondoltuk, hogy mi idézzük majd elő. Nos, drága emberek, hiába akartatok megfélemlíteni a globális felmelegedéssel. Hiába szajkóztátok a mágneses mezőket, vagy a földönkívülieket, és semmiféle földönkívüli kacat nem robbantotta fel a Földet, még csak el se térítette. A Föld ma is diadalmasan áll, ott a maga helyén a világegyetemben. Kicsiny, mégis oly hatalmas. Fejletlen, mégis oly fejlett. Rajta megannyi élőlény és anyag. A részecskék. Atomok és molekulák. Kötések… Természet tudományok, és felszínes butaságok. Divat, és csillogás. Szenvedés és kín. Micsoda briliáns teremtmény, micsoda fantasztikus lényekkel a hátán. Milyen aprólékos, melyet az idő dolgozott ki és tökéletesített. Bűn, és bűnhődés. Milyen csodálatos munka. Elképesztő rendszerrel. Nem is tudtuk, hogy milyen szerencsések voltunk. Észre sem vettük, annyira elvakított a saját önzésünk. Nem tudhatjuk pontosan, hogy mitől alakulhatott ki, de biztos, hogy a mi hibánk. Talán a karma büntetett ily módon, vagy ha Isten létezik, akkor ez a modern vízözön. Talán tudományos magyarázat is létezik rá, és talán egy nap meg is tudhatjuk, vagy vissza is fordíthatjuk. Ha túléljük persze. Mindenki véget akar vetni ennek a pokolnak, de talán egyesek végre megkapták azt, amire titkon mindig vágytak: Hogy a pokol végre megtelik, és a holtak majd köztünk járnak.” 

Aha, mert én majd mindjárt fogok egy tíz kilós fejszét és úgy kaszabolom vele a zombik fejét, mint a katana szelné a feldobott narancsot. Kecsesen. Csakhogy ez a valóságban egy kicsit másképpen működik. Az ember nagyon okos. Mindig nagyon okos, amikor nem kell megtapasztalnia a problémát. Az ember egy valódi túlélő, igazi harcos, amíg nem kell túlélnie és harcolnia. 

Elmesélem, hogyan történt ez az én valóságomban, melyet egy gyermeteg álom tartott össze. Ebben a történetben találkozhattok a pusztulással, a halállal. Mindennel, amin keresztül kell menni, hogy elmondhasd magadról; „Túlélő vagyok” 

Tizenhét évesen azt hittem, hogy a világ egy nap majd az enyém lesz. Álmokat dédelgettem, melyek csak a megvalósításra vártak. Álmokat, melyeket azért nem értem el húsz éves koromra sem, mert lehetetlennek ítéltem, és helyette inkább megbújtam a vackomban. Betakartam a fejem egy pokróccal, hogy kihúzzam addig, amíg valaki meg nem oldja a problémám. El akartam menekülni, de semmi esélyem nem volt. 

Így éreztem. 

Pedig a kezemben volt a kulcs. Bármilyen ajtót ki tudtam volna nyitni. Rendelkezésemre állt, ami a korábbiaknak sosem, a technika csúcskorát élte. Volt áram, vezetékes víz, internet, kábeltévé. Megannyi munkalehetőség, és mindenki sopánkodott. Sopánkodtak, mert nem becsülték, amijük megadatott, az természetes volt. Sopánkodtak a kormány miatt, a környezetszennyezés miatt. A munkanélküliség miatt, a szegénység miatt. Minden rossz volt, minden baj volt. Valódi boldog békeidőket éltünk, és mindenki nagyívből letojta, mert senki nem tudott megelégedni a maga jussával. Én sem. 

Mennyi lehetőségem volt. Mennyi minden mellett elmentem, amíg megtehettem, s most. A végső káoszban döbbentem csak rá, hogy azok mind-mind lehetőségek voltak. Ott voltak a kezemben, és nem éltem velük. Nem éltem velük akkor, és nem élnék velük most sem. Mert én erre a világra születtem; a civilizációt levetkőzött, káoszba dőlt világba, melyben a holtak foglalták el az élők helyét, és az élők űzött vaddá váltak. Menekülni kényszerültek az otthonaikból, elvesztették a családjukat, értékeiket, méltóságukat. Földönfutókká lettek, csavargóvá majd ők is a rothadó testű tömeg, oszló részeivé váltak lassan, de biztosan. A vezetékes víz, és gáz megszűnt létezni. Az áram, a hálózat hasonlóképpen. Az emberek képtelenné váltak a távközlésre, csak a régi adóvevők működtek zavartalanul, s azok mind katonai adásokat fogtak, melyek a túlélőket egy kupacba gyűjtötték. Ezeket a helyeket azonban érdemes volt elkerülni, ahogy a nagyvárosokat is. Ezek a területek erősen fertőzöttek voltak. Az emberek magukra utaltattak. 


Minden megváltozott, reménytelenné vált. Ellenben énvelem, az életem végre célt nyert magának.  

Meg kellett találnom őt. Élve. 


Nincsenek megjegyzések:

Olvasók